Szánj meg idő [antikvár]

A fedlap enyhén kopottas.
Kalász László 1933-ban született egy abaúji kis faluban, Perkupán; apja nyugdíjas útőr. Iskoláit Miskolcon, Mezőkövesden, Sárospatakon és Debrecenben végezte. Feleségével együtt kilenc éve általános iskolában tanít, szülőfalujától pár kilométerre, Szalonnán. Első verse 1952-ben jelent meg Debrecenben. Azóta minden folyóirat közli költeményeit. Kötete állandó önarcképfestés, önmagán-fölismerése emberi viszonyoknak, a világ dolgainak, tárgyainak. Ám költészete nem marad meg az egyéni sors peremén. A kötet felépítése táguló körökre emlékeztet. Személyes viszonya a világhoz, emberekhez egyre inkább egyetemes érdekű és távlatú jelentéssel telítődik - vallomásai, "önarcképei": kormagyarázatok. Sok a kemény kő, seb, kés, fájdalom ebben a költészetben, de egyáltalán nem remény nélküli, nem távlattalan. Építő jellegű, előre tekintő, jelenünket a jövő felől is mérlegelő költészet az övé, végső mondanivalója a bizalomé: "megvárlak megújulás." Átéli a magányt, a belső egyedüllét szorongását, de mindig visszatalál a közösségbe, mely hajdan útjára bocsátotta. Ez a meleg emberközelség, az emberekkel való természetes egybeforrottság megkülönböztető módon jellemzi költészetét. Mintahogyan hangjának melegsége is, az a mindent átható szelíd poézis, amely verseiben már az első olvasásra megfog bennünket, eszünk mellett szívünkbe is bevési magát és a világot felmutató költői vallomásait.