Szélrosta [antikvár]

Turbuly Lilla viszonylag későn kezdett verset írni, de nála mintha furcsa módon a „civil" személyiség érettsége közvetlenül előidézte volna a költői személyiség érettségét is, holott ez egyáltalán nem magától értetődő Hangja szinte az első pillanattól kezdve soha, egyetlen egyszer sem bicsaklik meg, mindvégig ugyanazt a természetes és senkiével össze nem téveszthető beszédhangot halljuk a kötött formájú, olykor dalszerű versekben. Erős öniróniája nem a divatos, harsány, magamutogató fajtából való, egyszerre finom, szelíd és kíméletlen. A versek legvonzóbb tulajdonsága számomra valamiféle nagyon költői szellemesség: a szemlélet, a gondolkodás eredetiségére gondolok. A versek jelentős része egy váratlan ötletből születhetett, abból, hogy „bevillant" valamilyen, egymástól nagyon távoli dolgok közötti összefüggés az elromlott óra összevissza ütései és az anya szívbetegsége, a nyaralásból hozott, tengeri csillag alakú hűtőmágnes és a Petőfi-vers „választottunk magunknak csillagot"-sora, a lemerülő mobil és a tengerben való elmerülés. Általában kihagyásos, utalásos technikát alkalmaz, így ezeket az összefüggéseket az olvasó többnyire csak visszamenőleg ismeri fel, ezért a versek olvasása olyasfajta szellemi örömöt is jelent, mintha egy remek rejtvény megfejtése „ugrana be" hirtelen vagy néha csak második olvasásra, de mindig biztosak lehetünk benne, hogy van ilyen megfejtés, és hogy minden szónak jelentősége van. Ezekben a versekben nemigen akad felesleges szó. Bőven akadnak viszont váratlan, kevéssé ismert, különféle nyelvi rétegekből merített, költőileg még „elhasználatlan" szavak, ilyen például a kötet címéül választott, rejtelmes szélrosta is. De a legvonzóbb talán a versekből kibontakozó költői személyiség: mély érzésű, okos, rezignált, bátor és derűs egyszerre.