Bővebb ismertető
Turbuly Lilla viszonylag későn kezdett verset írni, de nála mintha furcsa módon a „civil" személyiség érettsége közvetlenül előidézte volna a költői személyiség érettségét is, holott ez egyáltalán nem magától értetődő Hangja szinte az első pillanattól kezdve soha, egyetlen egyszer sem bicsaklik meg, mindvégig ugyanazt a természetes és senkiével össze nem téveszthető beszédhangot halljuk a kötött formájú, olykor dalszerű versekben. Erős öniróniája nem a divatos, harsány, magamutogató fajtából való, egyszerre finom, szelíd és kíméletlen. A versek legvonzóbb tulajdonsága számomra valamiféle nagyon költői szellemesség: a szemlélet, a gondolkodás eredetiségére gondolok. A versek jelentős része egy váratlan ötletből születhetett, abból, hogy „bevillant" valamilyen, egymástól nagyon távoli dolgok közötti összefüggés az elromlott óra összevissza ütései és az anya szívbetegsége, a nyaralásból hozott, tengeri csillag alakú hűtőmágnes és a Petőfi-vers „választottunk magunknak csillagot"-sora, a lemerülő mobil és a tengerben való elmerülés. Általában kihagyásos, utalásos technikát alkalmaz, így ezeket az összefüggéseket az olvasó többnyire csak visszamenőleg ismeri fel, ezért a versek olvasása olyasfajta szellemi örömöt is jelent, mintha egy remek rejtvény megfejtése „ugrana be" hirtelen vagy néha csak második olvasásra, de mindig biztosak lehetünk benne, hogy van ilyen megfejtés, és hogy minden szónak jelentősége van. Ezekben a versekben nemigen akad felesleges szó. Bőven akadnak viszont váratlan, kevéssé ismert, különféle nyelvi rétegekből merített, költőileg még „elhasználatlan" szavak, ilyen például a kötet címéül választott, rejtelmes szélrosta is. De a legvonzóbb talán a versekből kibontakozó költői személyiség: mély érzésű, okos, rezignált, bátor és derűs egyszerre.
Turbuly Lilla (Nova, 1965. február 24. –) magyar költő, író, kritikus.
1988-ban végzett az ELTE jogi karán. 1990-ben a BTK magyar szakán szerzett diplomát. 2008-ig jogászként dolgozott, illetve tanított, 2008-tól szabadfoglalkozású író és kritikus.
Első novellája 1979-ben jelent meg a Kincskeresőben. Az 1990-es években több novellát és tárcát publikált, részben saját nevén, részben Novai Ágnes néven (Nők Lapja, Élet és Irodalom, Magyar Nemzet, Zalai Hírlap). 2001-től jelentek meg versei, főleg a Holmiban és a Parnasszusban. Arról, ami elmúlik c. versét az MTV bemutatta a Verssor az utcazajban sorozatban. 2006-ban első helyezést ért el a Nők Lapja és a Révai Digitális Kiadó regénypályázatán, első regénye, az Eltévedt hold még ebben az évben megjelent. 2007-ben újabb regényt publikált Üveghold címmel. 2008-ban Szélrosta című verseskötetét a Parnasszus Kiadó jelentette meg, gyermekversei pedig ugyanebben az évben Titkosírás címmel az Artemisz Kiadónál láttak napvilágot. 2011-ben Kosársuli címmel ifjúsági regénye jelent meg a Móra Kiadó Pöttyös Könyvek sorozatában. Folytatása 2014-ben jelent meg, Viszlát, kosársuli! címmel.
2013-ban Aranyvackor-díjat kapott Talált szív című mesekönyvére, amit a Manó Könyvek jelentetett meg, Horváth Ildi illusztrációival. A mesekönyvből színdarab is készült, amelyet 2014-ben mutatott be a Ciróka Bábszínház Kolozsi Angéla rendezésében. További mesekönyve: Locsolókannából elefánt (Manó Könyvek, 2015)
Tagja a Szépírók Társaságának.
Irodalmi és színikritikákat is ír, többek között a Criticai Lapok, Fidelio, Tánckritika, 7óra7, Prae, Színház és az Új Könyvpiac című lapoknak.