Rabságban [antikvár]

Dr. Szolár Ferenc úrnakBudapestIgen Tisztelt Uram, Kedves Kollega.Abban a reményben, hogy sikerül majd módot találnom soraimat s Géza verseit mielőbb Önhöz juttatni, leírom a boldogult sógoraival együtt töltött időnket. Hazaérkezésünk után szóval kiegészítem ezt a hézagos közlést. A kórházban két hónapon át (1916 dec. - 1917 jan.) egy szobában feküdtem Mihállyal. Ugyanaz a testi és lelki baj gyötört mind a kettőnket. A közös nyomorúság, a vágyaink s gondjaink azonossága hamar erős baráti kötelékekkel fűzött össze bennünket.Gézát ebben az időben még alig ismertem. Amikor csak tehette, hűségesen látogatta Mihályt, ki példás testvéri szeretettel csüngött Gézán s fanatikusan hitt bátyja jövőjében s rajongó tisztelője volt. Mihály egész lelkét a felesége és a bátyja töltötte be. Gézának meggörnyedt roskadt háta, sápadtsága s köhécselése aggodalmat keltett bennünk. Mihály aggódásait Géza bohém könnyedséggel vette. Mihály kérésére Bona ezredorvos megvizsgálta Gézát s nála is tüdőcsúcshurutot állapított meg.