Nagy a május hatalma [antikvár]

Hogyan szereti a csókot Paul Fleming a tizenhetedik században? "Szájon csak, s nem egyebütt, így egyenest szíven üt." Mintegy százötven év múltán Wieland, körmönfont rokokó pikantériával, már sokkal kalandosabb útját követi a csóknak a szépséges Nadine testének tájain. Még később az osztrák Grillparzer aggályos pontossággal tipologizálja a csók fajtáit: "Kezet csókol a tisztelet, a barátság homlokot, arcot az öröm, a tetszés szájat boldog szerelem, csukott szemet az epedés, tenyeret a remegő vágy, kart, nyakat a megkívánás, minden mást az őrület!" A középkor lovagi költőjét az őr figyelmeztető éneke szakítja ki kedvese karjaiból a hajnal beköszöntével, a barokk lírikus a megváltó halálért fohászkodik rideg imádottja ajtaja előtt, a romantika holdsütötte varázskertjében a költő halott szerelmesének emléke kísért, a századelő fanyar kritikusa a dekoltált éjszakai pillangóért sóvárgó polgárt mutatja be, a második világháború utáni líra egyik jellegzetes darabjában pedig Hirosima árnyéka terül rá a szerelmi boldogságra is, amely "rejtve lappang a szakadékok mélyén"... Mindez persze csak ízelítő, csak néhány jellegzetes motívuma annak a kimeríthetetlen témának, amelynek kilenc évszázadból kilencven változatát kínálja ez a gyűjtemény.