Musica Sacra [antikvár]

Részlet a könyvből: Már sok mindenről tudjuk, kiolvasva a csillagokból a vakok szemével, hogy nem létezik. Talán távlatok sincsenek. Amit szétszórt helyettünk a fény, az perspektívában a remény vagy mindig közönyös kezek, meg érintésre képtelen ujjaik rajzolta űr, várakozástól élőbb testek és hangjuk. Mert mégis van, eljöhet-e a végtelen ideje? Mozdulatlansággal? jel a néma test? Többet sejthetsz meg a segítségével, mint bármi mással. Azt is, az embert emberhez nem taszítja semmi, a szépség se. De a megaláztatás még angyalnyelven csak rákérdez, te motyoghatsz magadban, felejthetsz. Hall valaki? Szüljön meg a sebed, vulkán, földkéreg, és szüless meg? Énekkel? Cario Maria Broschi vagy, teremtett húsbábel.