Magyar utakon [antikvár]

Előszó Rakovszky József verseihez Embertelenül apokaliptikus korunkban, íme, megszólal a szenvedések és igazságok közepette is rendíthetetlen teljes emberség e kötettel, az immár elhunyt Rakovszky József összegyűjtött-hátrahagyott verseiben és bennük megszólaló halhatatlan személyiségében. Teljes emberség hangja ez az embertelenség teljesedésének mai hangzavarában. Nagy kiváltság meghallani és figyelve rá, mélyebben teljes emberré válni általa. Mert nem egyhúrú lant zendül itt, nem beszűkült elfogultság uniszonója szól. Emberségünk többszólamú megszólaltatása árnyalatos és teljességes témák sokaságában hangzik az olvasóhoz és remélhetőleg majd a versek szavalatait halló közönség-hallgatóság gyülekezetében is. Témái közül először kiemeljük költői hitvallását. „Isteni szikra "-ként úgy él mint más, de hangszer ő az Isten kezében, az örök életigazságok személyes megszólaltatója. „Az én királyságom "-nak vallja versei birodalmát a szellem szuverén szabadságával, amelyre a lelketlen világban nagyszerű példát ad. S e szabadságban „Magyarnak lenni" számára a legnagyobb kiváltság és öröm e nyelven alkotni meg költői életművét. Nem emberi általánosság langyos semlegességében vész el, hanem konkrét nemzeti elkötelezettséggel öleli át az embervilágot. Születésének vállalja mély dimenzióit, szülőföldjének: Tokaj-Hegyalja zempléni csodás vidékének gyermeki, majd „ honvágy "-as férfiúi szerelmét. Ragaszkodása szüleihez, majd nevelőszüleihez együtt és külön, életükben és halálukban megnyugtatóan megható s a generációs távolság mintaszerű áthidalását mutatva, ma igazán társadalmi méretekben kívánatos. A barátságról nem csak a Schiller: A kezes című balladájára emlékeztető mesteri elbeszélő költeménye szól, hanem barátaihoz, mestereihez írt versei is vallanak.