Lump úr & Co. [antikvár]

Lapjai / lapélei foltosak
„Valaki ​a világ végéről beszél. Mármint az ausztrál üveghegyeken is túlról, ahol a macskavarjú él. Igaz, nem mondhatni, hogy az utolsó ítélet ne érdekelné. Ne nyomasztaná. Ezért is helyezi, utaztatja magát folytonosan "kívülre”, olyan messzire, mintha a mesékbe. A Lump úr… akár verses útikönyvként is olvasható. De a szerző nem áltatja, nem csapja be magát: az ember mindenütt kisebbségi, Kárpátalján is, a Király utcában meg Canberrában is az. Riadt, játékaiba, mondókáiba kapaszkodó gyerek ("Gyer-földön élnek a gyerek"). Lengyel Tamás versbeszéde leginkább Domonkos István vendégmunkásának kínlódó önkifejezésére emlékeztet. De az ő lírai hőse már természetesnek tartja az állapotát, otthonosan mozog a világ nyelvi zűrzavarában és csököttségében, az idegenlétben. Vándorlegény, vándordiák, vándorapa. Tudja, hogyan kell az abszurditásban berendezkedni ("télen, ha tudok, melegszem / gyilkosokkal nem verekszem"). Az élőbeszéd nyerseségét, a szlenget társítja józsefattilai, weöresi nyelvi játékokkal. Így aztán a világ vége mégiscsak itt hever a lépcsőnkön, a bejárat előtt. Lengyel Tamás megérkezett." (Reményi József Tamás)