Lassú szökésben [antikvár]

1. levél soha nem jössz be az ajtón a kiilcszörgés ugyanolyanná nem válik többé noha minden a régi egyetlen szeglet sem változott itt azóta én ezt meg nem tehetem én ezt el sem tudom kezdeni ámbár ki kell majd egyszer üríteni a szobákat a fiókokat a szekrények sötétjébe rejtett múlt időt kiteregetni a szélbe hogy szálljon hogy hulljon alá akár a szikrázó hódara az álomfehér éjszakába akár az emlékképsodorta hullám belőlem szekszárdtói hazáig de képzeld még mindig nem tudom elkezdeni hazaértünk és lekapartam a falat fájdalmamban pedig egész nap semmi nem emlékeztetett rád arra hogy nem lehetsz önmagamon kívül