Honvágy egy álom után [antikvár]

Részlet a könyvből: "Messzeség-kísértve csattogjon a vitorla Atya-Fiú-Szentlélek háromszöge felettem, asszonyi lágyék-legelőn hajoljak bár iszamos csordavályúra önfeledten, a tagló-tető pontú pillanat rámszakad, szétrepeszti mellem a villámgyökerű váratlan: honvágyam van egy álom után, a húsevő ábrándok helyett, egy mártírhullák kezeslábasából végleg kivetkezett, sosem volt-lehetett, kandallómeleg Magyarország után, s e fényűző kómából ocsúdván magamra rettenek, ijesztő, fantaszta feleslegesre, valahol valami csúfondáros sziszegéssel ereszt le s nyúzni való, szivárványhártyás szappanbuborékot ereget - A valóság idült defekt-jelen. Kicserélem a lyukas biciklikereket; fényév-tartományú sugarak küllőzik lírain, megfeszítem siralomvölgyi, nyűtt inaim s átkerékpározom az utólecsó-szagú városon, ki a temetőbe Hozzád, színükben éber virágok a hantközöket visszhangozzák, amúgy tikkadásig csend. Hirtelen a bringacsengő fölcseng, hosszú, riadalmas indulattal, bár nem nyúlt hozzá senki. Kinek a szelleme nógatja esengni? Előveszem vörösborom, heje, huja, haj..."