Halottak pedig nincsenek [antikvár]

Volt könyvtári példány.
...imponáló erővel folytatódik benne az, amire 96- ban, 97-ben fölkaptuk a fejünket Nagy Ciliben fokozódott a veszélytudat az emberi gyors kiürülése, a költészet „trónfosztásának" máris mutatkozó következménye okán, de fokozódott benne az elszántság, a konok szókimondás is. A szenvedély túlhabzása ellen megtalálta ellenszerét: lángra lobbantani kész energiáit kemény keretek közé markolja iróniája és öniróniája. Formailag is ellenpontozza a Heine-i dalokat, az erős hangsúlyú rímeket. Új, „faragatlanabb" néhánysorosai egy tömbből álló sűrűségükkel a menhireket vagy Henry Moore súlyos kőfiguráit juttatják eszünkbe. Modernsége kijáratával az ősidők felé fordul. Nagy Cili immár véglegesen felnőtté válva a tömény, körkörös illuziótlanodással találta szemközt magát. És éppen akkor, amikor - képletesen szólva: - megnyílt előtte az egész látóhatár. Hat ciklusa közül az egyik a 98-as nagy, sátras-hátizsákos nyugat-európai utazás színtereivel költőileg a legelőbbre jutó versekből áll. De mindegyik mély szkepszisének lenyomata is. Ám az illuzióvesztés mégsem temeti maga alá, ellenkezőleg; mint aki hajótörésben partot ér, az öröm, az emberszeretet és az ima belőle innen tör föl a legmagasabbra.