Bővebb ismertető
Ének a határtalanról
Amikor még senkise voltam, fény, tiszta fény, a kígyózó patakokban gyakran aludtam én.
Hogy majdnem valaki lettem, kő, durva kő, hegylejtőn jég-erezetten hömpölygetett nagy erő.
És végül élni derültem, láng, pőre láng, a szerte határtalan űrben mutatom valódi hazánk.