Emlékvitorla [antikvár]

ELŐSZÓ Életművet tart kezében az olvasó — fél évszázad gyűjteményét. Költeményeket egy ember életútjáról Párizson keresztül Montreálig, majd a Vancouver Szigeten fészkelő Nanaimóig. A Komárom megyei Kisbér-Pulapusztán, 1923-ban született Csinger Józsefet már otthon is költőszámba vették, versei olyan fórumokon láttak napvilágot, vagy hangzottak el, mint a Vasárnapi Újság, az Új Magyar Munkás, az Új Ember, a Magyar Katonaújság, a Zrínyi Rádió. Jelen gyűjteményében az 1948, vagyis a haza elhagyása évétől megjelent, vagy még kiadatlan írásait kötötte csokorba. Rég adósunk volt már az Emlékvitorláwú. A külföldi munkásságát követők hírt kaphattak kitüntetéseiről a The National Library of Poetry évi díjazásain; olvashattak verseiből a Tíz év versei című antológiában, a párizsi Ahogy Lehet, a londoni Irodalmi Újság, a Montreal Star, a vancouveri Tárogató című lapokban, s hallhatták némelyiket a Szabad Európa Rádió műsorain is. Gyűjteményes kiadásukat elodázták az új fészekrakással, családalapítással, s a megélhetéssel járó gondok-bajok. Az asztalfiókok azonban megőrizték a gondosan rótt kéziratokat a haza emlékéről s az új környezet nyújtotta benyomásokról, önelemzésekről. 1951-ben jött Kanadába, Montrálban telepedett le. Versei keveset szólnak a hétköznapi élet dolgairól, inkább elvont szemlélődések alapján foglalkoznak közel öt évtized alakulásával. Kezdeti írásaiból kitűnik, hogy a hazátlan időszak számkivetettséget, a hontalanság megaláztatást vált ki az emberből ("Árad a Szajna", "Diadalív"). A nagyváros lelket elsikkasztó vad, süket kősivatagot jelképez számára, utcái, mint vaskos ujjak fojtogatják az embert ("Pihenő", "Zord városkép"). Az új pogány környezet megtűri, de egészen be nem fogadja a jövevényt ("Jónás Ninivében"). Gyűjteményét négy, évszámokhoz kötött ciklusba foglalta, 1948-tól jelen évtizedünkig. Az időrendi beosztás lehetőséget nyújt számára némi tematikai csoportosításra is. Az első és negyedik ciklusban a haza emlékének adózik, az előbbiben közzétett versekben vágyakozva vonszolja szülőföldje képét magával, s még az elbocsájtó kedvese emléke is az elvesztett országot jelképezi ("Te vagy az ország"). 3