Egy szál égő gyertya [antikvár]

ELOSZO Az égő gyertya nemcsak fényforrás. Szimbólum is. Az emlék, az emlékezés szimbóluma. "Az emlékek: fenséges költészet, ha eleven boldogságunkra emlékeztetnek, de perzselő fájdalom, ha behegedt sebekhez érnek." /I.A.Goncsarov/ Honvári Erzsébet verseiben inkább az utóbbinak van szerepe. Miközben méltó emléket állít a "jóságos, kitörölhetetlen" Édesanyának, felzokog lelkében a perzselő fájdalom is. De nemcsak szeretteinek, jótevőinek, kedves barátainak és ismerőseinek elvesztése miatt, hanem azért is, "mert: "pusztul a világ" s a "kiáltó bűnjelek: háború, éhhalál, temető." Ám az élet él és győzni akar még akkor is, ha " a magány bilincse", a csönd, vagy éppen a zaklatottság, a pusztulás és pusztitás nyomasztó terhe nehezül a lélekre. Mi lehet a megoldás? Öltsük magunkra a hit reménységét - fogalmazza meg verseiben ezt a gondolatot Honvári Erzsébet. Mint hithű keresztény, a "Megtartó Erő"-t, a Mindenható kegyelmében, a Haza, az áldott gyermekévek apró emlékeit őrző Szülőfold és az embertársak tiszteletében, szeretetében, segítésében látja kiteljesedni. Szóhasználatai, hasonlatai, jelképei, tele vatmak keresztény eszmeiséget sugárzó tartalommal. Lelke finom rezdüléseivel megpróbálja a végtelent végesbe hozni, s rövid időre megállítani azt a szörnyű fogaskereket, azt a taposómalmot, amiben éltünk, élünk. Bár a mottója: "Olvadó jég kezemben az ido' A^ásárhelyi Vera/ - etmek ellenére - emlékőrző szeretetpajzzsal harcol az idővel, mert tudja, hogy a meg-másíthatatlanul véges földi létünknek azért - számtalan - "Széppel áldott" produktumai, eseményei is vannak. Ilyenek többek között: a művészetek, az irodalmi alkotások, a természet és az évszakok változásai, az első áldozás felemelő élménye, az Advent és a Karácsony, a szerető hitvestárssal való szilárd szövetség, nem utolsó sorban a gyermekeknek - romlatlan, tiszta lelkületükből fakadó - derűje, játékossága, önzetlen szeretete. Kötetében rájuk is gondolt, nekik is írt - mókával és naiv bájjal teletűzdelt - meseszerű, kellemes hangvételű veseket. Honvári Erzsébet, sok-sok apró gyertyát gyújt meg és ad a kezünkbe azzal a nem titkolt céllal, hogy - hittel vagy hit nélkül - de legalább az emlékeink