Bővebb ismertető
Gondolatok az Olvasóhoz !
Hiszek a gondviselésben! Minél több évet hagyok magam mögött, egyre jobban rá kell jönnöm, az életemben semmi sem volt véletlen! Legfeljebb csak korábban én hittem annak, mert nem vettem észre magamon a Teremtő keze munkáját!
Negyven éve írok verseket. Talán háromszáznál is többet vetettem papírra eddig, de bevallom sohasem tartottam magamat irodalmi értelemben vett költőnek. Sokfélék vagyunk. Van akinek a nyelvérzéke jó, mások a kézügyességükkel tűnnek ki vagy a sport területén jeleskednek, ismét mások remekül tudnak főzni vagy éppen a testi és lelki gyógyításhoz értenek. Engem az Úristen azzal ajándékozott meg, hogy versben is ki tudom magamat fejezni. Bár sohasem tartottam titokban, hogy írogatok, de különösebben eddig mégsem próbáltam e képességemet a magam dicsőségére felhasználni. Amikor e kötet kiadására rászántam magamat, akkor sem a dicsvágy vezérelt, hiszen pontosan tisztába vagyok képességeim korlátaival, inkább csak az Üristen lábai elé szerettem volna letenni azt a termést, amelyet bennem 40 év alatt megérlelt. S mivel hiszek a gondviselésben, biztos vagyok benne, hogy a Teremtő nem véletlenül munkált bennem. Remélem a leírt gondolatok között akad néhány olyan, amely embertársaim lelki épülését szolgálhatja!
Éppen tíz éve vagyok az Apor Vilmos Iskolaközpont tanára. Most, hogy már nyugdíjas éveimhezközelítek, többször előfordult velem, hogy végiggondoltam eddigi életemet, mit hogyan és miért tettem! Bevallom íróasztalom fiókjába zárt verseimmel sohasem tudtam tisztességesen elszámolni magamnak! Mivel egyáltalán nem törtem irodalmi babérokra, így a kritika sem érdekelt! Amit leírtam, pillanatnyi tudásom és legjobb képességeim szerint igyekeztem igényesen megfogalmazni, ösztönösen bennem élt, hogy csak az Úristennek tartozom elszámolással!
A kötet ciklusai, mint életutam és gondolkodásom állomásai követik egymást.
Az egykori bejáró diák mozgalmas hétköznapjai és a katonai emlékek felidézése után a lassan elmúló idő, az évszakok hangulata, a természet és a táj szépségének magasztos dicsérete fogalmazódik meg a soron következő ciklusok verseiben. A szocializmus fojtogató politikai légköréből menekülő lélek felszabadult égre tekintő hálaadása csendül ki a kötet címéül is választott ciklus írásaiból. A családtagjaimhoz fűződő legszorosabb kapcsolat (a szeretjogán) előbb szeretteimhez, majd a legkedvesebb tanítványaimhoz írt költemények következnek.
''' / !
I ,
'ni i:-,'