Az utolsó fátyol [antikvár]

Előszó: Üdv Neked, kedves Olvasó! Ne kezdd soha egy új verseskötet olvasását az előszóval! Lapozz előre az első vershez, mint mikor a fürdőző először csak lába ujját dugja óvatosan, dideregve a hideg vízbe. Ha bátrabb, tapasztaltabb vagy, ugorj fejest valahol a negyvenedik oldal tájékán. Ha aggályosan precíz, fusd át a tartalomjegyzéket, az előtted elterülő víztükröt, csupán tekinteteddel. Ha javíthatatlan ínyenc, vedd szemügyre, mielőtt egyáltalán olvasni kezdesz, a könyv borítóját (számodra készült!), élvezd friss nyomdaillatát (ha van még), csupán tartsd kezedben egy kicsit, mint kecses, bordázott tengeri kagylót. Ne végy elő azonnal útikönyvet, térképet, megtudni, mit fogsz majd látni és érezni, hol kellemesen sekély és hol rejt örvényeket a felszín, hány fokos a víz, honnan várható vihar. Ezt tanácsolja Bartolo Cattafi is, csípősebb iróniával: Mi haszna húzni vele az időt, újra meg újra a fürkész figyelem tárgylencséjére feszíteni, elemezni, áttekinteni, vitázni miértről s mikéntről. Végül megesz az unalom. Hiszen a problémát le is lehet rohanni. Hasbaszúrni. (Módszertan)