Angyalváróban [antikvár]

AKI A HEGYRE MENT Tudd meg, vártalak, ahogyan csak ember várni tud, s te nem jöttél el hozzám: nyárra nyár jött, őszre ősz, vén toportyán hírére ébredt a havas - s lám, elérkezett az utolsó szeptember Hitvány idők elől a hegyre föl : ember, ha ide menekülnél - erösebb hatalmat nyerni az ökölnél mert sem pénz, sem más, bármi mi tündököl, nem számít már-: barátom, jönnél--e, ha tudnád: rettenet díszlik itt ismeretlenek az orchideák, esküvések itt nem teremnek, s lázas vággyal bírni a Nirvánát, lankad szíved: - ha messzi hegyeken langy esö hull: itt fakó s tépett álmokkal sziszeg a szél, macskás magány füledbe nem dorombol, s rossz ecsetként tördelné emberét, mint hegyoldali fát, az erdő - Hol korhadt faként döl az akarat, s mert mind' alábecsülte az istenképet, az ember menekül, mint az űzött vad - mondd, magaddal te itt mit kezdenél? A hegyre föl, csúcsra menet az ember megáll s égre néz , s tudja: méltó lesz a végső malasztra ha egy Isteni parancsra a fejét lehajtani kész!