112 vers [antikvár]

Az ihlet órájaVan egy Pillanat, mert kell, hogy legyen oly ritka mint a rózsaszínre festett hó, csak az arra érdemesnek, mikor mert rohanunk vakon,lehet, hogy karóhoz kötve helyben mint az eb,s szállanak körülöttünk a tájak,szemünket meregetve, mint ki sűrű ködbenerdőbe téved s nincs kiút Reményed vesztve tépdesed az inged,hogy van e értelme az egésznek? akkor felfeslik a rád boruló szürkeség kárpitja: jelenti magát a Kékség! egy fénypont, akár a fellobbanó gyufa lángja a sötétben az a pillanat - a felismerésé.Bepillanthatsz mintegy kulcslyukona Mester műhelyébe - miképp tisztítjaaz Idő órájának elpusztíthatatlan kerekeit Őrangyalod selymének suhogását hallani véled,Részese lehetsz kedvesed legszentebb álmainak Talpad alatt a föld - gyomot bőven termő -mélyében, szobrászra se várva, mily gigászi szobrokat rejt,megkövesedett csiga házának falán hogyan zenél a tenger Ez az elefántcsontba vésett Pillanat - a tudat, hogy láttad a Titkok könyvét, de fel nem nyithatod A Szürkeség függönyét ismét visszahúzták. Repeső szíved zsibbad az örömtől - beavattak. Egy vagy azokból, akiknek valamit megmutattak, csak sejted: hogy ebből értesz is valamit.Az Ihlet perce ez ! Úgy öleld magadhoz: kinek óránál több jutott, az már vissza se vágyik. Ha villanás" volt - jeladás! Mázsás gondbatyudat kapd fel meghajlott vállaidra ismét! Nagykíncsű király - immár vándor-koldussá vedlett, tölts új erőt izmaidba, vonszold - cipeld ólomhegyeidet mint leheletnyi terhet hogy visszanyerjed mindazt, aminek eléggé örülni nem tudtál azelőtt.i 'tr.5itCM.ív