"Örök arcunk" [antikvár]

Az 1956-os év nekem Márianosztrán, a szigorított börtönben kezdődött. Az év verseiből 18 ott született január és október 27-e között. (Október 28-án a forradalom mellé állt határőrség kikényszerítette a politikai rabok szabadítását.) A két korábbi vers közül a G. A. úr(fi) szökése Vácról Nosztrán, de az 1955-ös év elején termett, zord januárban; a másik pedig nem is Nosztrán, hanem 1954 tavaszán Vácon, amikor még mindhárman (Gérecz Attila, Béri Géza, a Vers, halhatatlan címzettje, és én is) a váci börtön „füveskerti” költői közé tartoztunk. Még egy váci füveskerti társam üthetné fejét föl túlvilági kóborlásai közben, ha jobb dolga nem akadna: Szathmáry György a Három ösztövér angyal c. vers ajánlására. Bérit és Szathmáryt – Gérecz mellett – azért emelem ki nyitó ciklusom versei közül, mert nélkülük nem ünnep nekem az Ünnep. (Irodalomtudósok és történészek számára tárgyszerűbb megfogalmazásban: Andrássy út 60-ok, Recskek, Vácok, Márianosztrák – és a váci füveskertiek nélkül nincs 1956 forradalma és szabadságharca.) Gérecz Attila nélkül pedig legfőképpen nincs. Hogy miért, azt könyvem utolsó (legtestesebb) ciklusának 8 prózájában kifejtem. Ajánlom is ritkaságához méltó becsben tartott olvasómnak, hogy a prózával váltogatva olvassa a verseket (hiszen mindjárt a legelső esszé, a Relief egy fegyházról c. könyvem itt közölt utószava portréval szolgál Géreczről, Bériről és Szathmáryról).