Tündérke [antikvár]

EXTRA-FUZETEK Linda Taylor Glória Day ébredezett. Először csak résnyire nyitotta ki a szemét, aztán egyre tovább tartotta nyitva, majd szinte tágrameresztve, értetlenül nézett maga köré. Mi ez a fehér fal? Hol van? Egyre éberebbé válL Felfogta, hogy ágyban fekszik, amely feltehetően kórházban áll, és ahogy a takarón pihenő kezeire tévedt a pUlantása, megijedt Mindkét alkarját gipsz borította, az egyiket apró kacsó simogatta. — Papi, nézd. Tündérke kinyitotta a szemét! — hallotta a csilingelő gyermekhangot. — Köszönj szépen! — súgta egy kellemes bariton. — Szervusz jó tündérke, csakhogy felélwedtél. Nem fáj, hogy simogatom a karodat? A papi azt mondta: akkor sem éreznéd, ha ébren lennél. A gipsz vastag. — A simogatást acél lemezen keresztül is megérzi az ember! — próbált mosolyogni Glória. — Ki vagy te? — Akit megmentettél. Képzeld, lezuhantam az emeletről és te elkaptál. Nem emlékszel rá? Nekem semmi bajom nem lett, de neked mindkét karod eltört, nagyon sajnálom. Soha többé nem mászom fel az ablakpárkányra, akkor sem, ha egyedül hagynak. Nagyon fáj? — kérdezte a gipszes alkart simogatva. — Már semmiség. A simogatás gyógyít. De nem emlékszem semmire. Biztos, hogy — Sajnos, igen! — szólalt meg a férfi és Glória odafordította a fejét az ágya másik oldalára. Kellemes külsejű, harminc fölött járó, ismeretlen férfit látott. — Hol vagyok? Kicsoda ön, és hogy kerültem ide? — kérdezte nagyon fáradtan, szemét le-lehunyva. — A nevem Róbert Hough, és a kislányom igazat mondott. Maga megmentette az életét azzal, hogy a sajátjával mit sem törődve, megpróbálta elkapni, felfogni őt. Sikerült is, de milyen áron?! — nézett a begipszelt karokra. — Nem emlékszem, de sokáig röplabdáztam, és elképzelhető, hogy a reflexeim működésbe léptek. — Vagy a szíve, az embersége! A szemtanúk szerint, amint meghallotta a sikolyt, felnézett, mindent eldobott, ami a kezében volt, és szinte alávetette magát a lányomnak. Mindkét karja eltört, súlyos agyrázkódást szenvedett. Suzy magúszta némi zúzódással, enyhe agyrázkódással, és remélem, egy életre szóló tanulsággal.