Trópusi rémület [antikvár]

1. A napernyő, amelyet az utóbbi tiz percben háromszor igazítottam meg, lassú mozdulattal megdőlt, szép ívü kört irt le a levegőben és negyedszer is a fejemre esett. Ez már sok volt a jóból. Feltápászkodtam a nyugágyból, és átültem egy kissé arrébb lévő székbe. Volt belőlük vagy egy tucat elszórva a parton. Ismét kényelmesen elhelyezkedtem, hátradőlve a napozóágyon, és már el is felejtettem az iménti kis kellemetlenséget. Pár órával ezelőtt érkeztem meg St. Vincentre, erre az elbűvölő, apró Karib-tengeri szigetre, és eddig itt tartózkodásom során ez volt a legnagyobb probléma, amivel szembesültem. Az ég harsogóan, valószínűtlenül kék volt, akárcsak az alatta hullámzó, végtelenbe nyúló Atlanti Óceán. Mikor megérkeztem a repülőtérről a szállodába, gyorsan ledobtam a csomagjaimat a bungalómban, és rohantam le a tengerpartra. Nem volt ott senki rajtam kívül. Kifeküdtem az egyik nyugágyba, és élveztem a semmittevést, a kellemes meleget és a gyönyörű déltengeri diszletet, ami körülvett. A tenger felől élénk szél fujt, és az ernyő emiatt, mint már említettem, párszor rám vetette magát, de ettől eltekintve nyugodt délután volt. Az időnként feltámadó erős szél itt természetes volt, hiszen ez a sziget óceánra néző, szél felőli oldala, és St. Vincent a Grenadine-szigetekkel együtt híres vitorlázóparadicsom, ha nem tévedek. Jóleső érzés voh, hogy végre semmi dolgom, egyszerűen csak süttethetem a hasamat a napon, anélkül hogy mindenféle nyomasztó üggyel kellene foglalkoznom. Magándetektív vagyok ugyanis, foglalkozásomra nézve. Az