Téged nem lehet elfelejteni [antikvár]

Prológus Dr. Greg Moran a hároméves Timmy hintáját hajtotta a manhattani lakásuktól nem messze lévő Keleti Tizenötödik utcai játszótéren. - Kétperces figyelmeztetés - nevetett, miközben még egyet lökött a hintán, elég erősen ahhoz, hogy vakmerő kisfia elégedett legyen, de annyira azért mégsem, hogy a túl magasra lendülő hinta átforduljon. Egyszer régen tanúja volt egy ilyen esetnek. Szerencsére senki sem sérült meg, mert a hinta biztonsági gyereküléssel volt felszerelve. Ennek ellenére Greg, aki a maga száznyolcvannyolc centijével igen hosszú karokkal is büszkélkedett, mindig különösen óvatos volt, amikor Timmy ült ezen a hintán. Baleseti sebészként túl sok furcsa balesetet látott már. Fél hét volt, az este már hosszú árnyékokat vetett a játszótérre. A levegő már kissé csípős volt, jelezve, hogy nemsokára itt van szeptember első hétfője, a munka ünnepe. - Egyperces figyelmeztetés - kiáltotta Greg határozottan. Amikor Timmyt kihozta a játszótérre, épp túl volt egy tizenkét órás műszakon, és a mindig forgalmas sürgősségi osztályon teljes volt a káosz. Két, tizenévesekkel teli, egymással versengő autó ütközött össze az Első sugárúton. Csodával határos módon mindenki életben maradt, de három gyerek igen súlyos sérüléseket szenvedett. Greg levette a kezét a hintáról. Itt az ideje, hogy lelassuljon és megálljon. Timmy meg sem próbálkozott a hiábavaló tiltakozással, ami azt mutatta, hogy ő is kész hazamenni. Amúgy sem volt már senki más a játszótéren. - Doktor úr!