Szeress hajnalig [antikvár]

"Bokrok ágai érintették őket. Rosanna lerogyott a fűbe, magával rántotta a férfit is. - Itt akarom. Most. Gyere! - és egyszerűen magára húzta Albertet. Miközben ütemesen mozgott a lány fölött, a hátán érezte a bokrok selymes leveleit, gyenge ágait. - Hallod - hogy suttognak a bokrok? - lihegte a lány. Albert őszintén szólva most nem erre figyelt. Saját teste és a lány testének titkai érdekelték, azokra összpontosított. De válla fölött Rosanna a csillagos eget is látta. És néhány bokor föléjük nyúló ágát... aztán megint jó, nagyon jó volt nekik. Később a tóparton ültek, meztelenül, szorosan összebújva. Még nem fáztak. - Amikor először kérdeztem, hogy meddig maradsz... Azt felelted, tán soha nem mégy el innen. - Így van - felelte a lány. - Úgy értetted, a kastélyban maradsz? Vagy a városban? - A kastélyban... itt lenne a legjobb. Veled - mondta egyszerűen a lány. Pedig nagyon örült, hogy a férfi felvetette a témát. Különben ő akarta szóba hozni. Most vigyázott, hogy a hangja ne legyen követelőző. Akár egy gyenge kislány hangja. De tudod mi lesz?...Az ügyvédek hamarosan megegyeznek. Elosztják a pénzt, a rokonsági fokozatnak megfelelően. Én állok a sor végén, mögöttem már nincs is senki. És az én ügyvédem csak egy fiatal, kezdő pasas, azt hiszem, nem a legügyesebb alak ezek közül.