Nyolcadik kerület [antikvár]

PROLÓGUS Keleti pályaudvar, 2015. szeptember 4., péntek, 6:05 A hátán feküdt, hálózsákja a lábai közé gyűrve. A műanyag nyirkosán tapadt a bőréhez. A hangosbemondó másodpercekig recsegett, majd elnémult, hogy utána hosszan és hangosan magán-és mássalhangzók zagyvaléka törjön elő belőle, mielőtt újra elhallgatott volna. A férfi ajkai duzzadtak és szárazak voltak, pólóját teljesen átitta a veríték. - Hol vagyok^ - hasított belé a gondolat. Oldalára fordult, lassanként föleszmélt, és körbenézett. Egy sovány arcú fiú, lehetett tizenkét vagy tizenhárom éves, kuporgott egy barna akriltakaró alatt, koszos kezével elnyűtt hátizsákot szorongatva. A lábánál egy anya feküdt a kisbabájával egy kiterített kartondobozon. A gyerek halkan nyöszörgött, miközben anyja öntudatlanul horkolt mellette. Pufók arcáról nyugalom sugározott alvás közben. Simon Nazír felesége hátán nyugtatta a kezét, érezte, ahogy emelkedik és süllyed az asszony mellkasa. Ujjait becsúsztatta a nő göndör fekete fürtjei közé, megérintve a meleg bőrt, majd lehunyta a szemét. Gondolatai otthon, Aleppóban jártak: szinte hallotta a bazár árusainak nevetését, a müezzin imára hívó szirénénekét, érezte a por, a kávé és a kardamom ősi, időtlen illatát. Beleszívott a levegőbe. A meleg, nehéz bűztől majdnem öklendezni kezdett. Kinyitotta a szemét, kinyúlt a palackjáért, s nagyot