Nincs vesztenivalóm [antikvár]

1. FEJEZET Az a klassz tizenhatodik szülinap! Minden lány arról álmodik, hogy élete csodás eseménye lesz. Bizonyos kultúrákban még a nővé válás küszöbének is ezt az életkort tartják. Az én tizenhatodik születésnapom minden volt, csak nem csodás; inkább nevezhető a földi pokolba vezető út kapujának. Március 12. A nap, amikor szertefoszlott minden álmom, s létemet a fájdalom, a gyász és a rettegés örvénye húzta a mélybe. A tizenhatodik születésnapom örök nyomot hagyott bennem; olyan események kezdetét jelentette, melyek újra és újra kísértettek rémálmaimban. Azon a hideg éjszakán még csak nem is sejtettem, milyen szörnyűségek várnak rám. Az Ózon klub bejárata előtt álldogáltam a sorban, és a szörnyen magas sarkú cipőmben már akkor sajgott a lábam. A szél borzongató táncot járt körülöttem, apró kis fekete ruhám a combomra feszült. Jack Roberts, az én tökéletes pasim, a karomat dörzsölgetve próbált melengetni. Úgy egy órája ácsoroghattunk már a sorban, mire végre a bejárat közelébe értünk. -Jack, nem lesz ez így jó. Ne menjünk mégis inkább moziba? Vagy bárhova máshova? - suttogtam, miközben a sort gyanakvó szemmel méregető ajtónálló férfira sandítottam. - Nyugi, Anna, ne parázz! Hisz azt kérted, a szülinapodon menjünk el egy klubba. Kívánságod teljesült! - felelte Jack, és két dermedt keze közé fogta az arcomat.