New mona [antikvár]

Nem akarom túllihegni a dolgot, de tisztára haldokoltam.Mégis hogyan kerültem ebbe a helyzetbe? Miért feküdtem ahátamon, és kapkodtam levegőért, miközben egy árnyalak fö-lém magasodott és a küzdelmemet figyelte?Igaz, amit mondanak. Életének utolsó pillanataiban valóbanlepereg az ember előtt az élete. Az enyém nem volt egy nagydurranás, amíg Spatulába nem költöztem. Attól fogva viszont,az utolsó néhány hónapban minden megváltozott. Majdnemtúl sok dolog is történt velem - mindenesetre több, mint amitegy átlagos tinilány el tudna viselni. Stephfordy Mayo tisztárakicsinált, csak mert szerinte vonzom a bajt.Oxigénhiányos agyamban összemosódtak a cikázó emlék-képek. Az egyik pillanatban még a suli ebédlőjében ettem, amásikban már egy székhez kötöztek. Hangzavar töltötte meg afejem - az egyetlen zaj, amit felismertem, az életemre törő ször-nyeteg vihogása volt. Még egy ugrás, és már az ágyam szélén ül-tem, mellettem pedig a szerelmem, aki a tenyerét csúsztatta acombomon egyre feljebb és feljebb.De nem élvezhettem ki a pillanatot, az emlékeim tovább ka-varogtak, újabb képek villantak fel: erdőben bolyongó zombik, akik meg sem akarták enni az agyamat, egy angolóra, ahol újra és újra Shakespeare-t tanultunk, egy férfi, aki farkassá változik, egy rakás pattanásos gyerek, akik a ruhámat rángatják.