Ismerősnek jelölt [antikvár]

1. fejezet 2016 Az e-mail időzített bombaként landolt a laptopomon: Maria Weston ismerősnek jelölt a Facebookon. Egy pillanatra elfeledkezem a Facebookról, csak az villog a szemem előtt: „Maria Weston a barátod akar lenni". Ösztönösen lecsapom a laptop fedelét. Úgy küzdök a lélegzetvételért, mintha nedvességtől megduzzadt szivacs akadt volna a torkomon. Megpróbálok nagy levegőt venni, és visszanyerni az önuralmamat. Csak tévedésről lehet szó, hiszen ez lehetetlen. Óvatosan felhajtom a laptop tetejét. Reszket a kezem, újra megnézem az e-mail-fiókomat, minden kétséget kizáróan mered rám a puszta tény: Maria Weston ismerősnek jelölt. Mostanáig átlagos napom volt. Henry Samnél tölti az éjszakát, így egész nap egy új ügyfél első tervvázlatával foglalkoztam. Az illető szeretné, ha a lakása a falaktól a szőnyegeken át egészen a kanapéig a bézs és a szürkésbarna különböző árnyalataiban pompázna, ugyanakkor nem akarja, hogy unalmasnak tűnjön. Amikor észrevettem, hogy e-mail érkezett, még örültem is, hogy egy kicsit eltereli a figyelmemet, reméltem, hogy üzenetet kaptam, és nem egy újabb ügynök akar valamit rám sózni. Most viszont hálás lennék a kéretlen reklámért, és szívem szerint visszatérnék a pár perccel korábbi lanyha unalomhoz. Csakis beteges tréfáról lehet szó. De ki tehette? Ki tartja viccesnek az ilyesmit? Egyáltalán, ki tudhatja, milyen hatással van rám egy ilyen üzenet?