Halálkúra [antikvár]

Részlet a könyvből: "A szag kergette lassan az őrületbe Thomast. Nem a több mint háromhetes egyedüllét. Nem a fehér falak, a fehér mennyezet, a fehér padló. Nem az ablakok hiánya, és az sem, hogy ha nem kapcsolták le a villanyt. Egyik sem. Elvették a karóráját; naponta háromszor mindig pontosan ugyanazt az ételt szolgálták fel neki - egy szelet sonka, krumplipüré, nyers répa, egy karéj kenyér, víz -, sosem szóltak hozzá, és sosem engedtek be a szobájába senkit. Nem voltak könyvek, se filmek, se játékok. Tökéletes elszigeteltségben élt, immár több mint három hete. Igaz, már kezdett kételkedni abban, számon tudja-e még tartani az idő múlását - időérzékelése csak az ösztöneire hagyatkozott. Megpróbálta eltalálni, mikor száll le az éjszaka, és nagyon figyelt arra, hogy csak alvásidőben aludjon. Az étkezések segítettek nyomon követni az idő múlását, bár mintha nem rendszeres időközönként kapta volna az ételt. Mintha tudatosan arra játszottak volna, hogy összezavarják. Egyedül. A kipárnázott, színektől megfosztott szobába csupán a sarokban megbúvó kicsi, rozsdamentes acélból készült vécé és egy régi, fölösleges faasztal vitt némi színt. Egyedül az elviselhetetlen csendben, amikor végtelen sok ideje volt a testébe férkőzött betegségen töprengeni: a Kitörésen, ezen a néma, lopakodó víruson, mely apránként mindentől megfosztotta az embert, amitől embernek nevezhette magát."