Halál első látásra [antikvár]

1. FEJEZET Szeptember 24., hétfő Az élet talán nem olyan buli, amilyenben reménykedtünk, de ha már itt vagyunk, akár táncolhatunk is, mondogatta Gerald Ronson régen. Gerrynek köszönheti, hogy most belevágott ebbe, miatta állt a londoni Gatwick repülőtér érkezési várótermében. Most épp kissé nehezére esett volna táncolni, de belül, te jó ég, a szíve majd kiugrott a helyéről. A nő bármelyik pillanatban felbukkanhat. A szigorú, katonai neveltetése, a konzervatív tweedöltönye, a velúrcipője és az aznap valamivel korábban gondosan lenyírt, őszülő haja a legkevésbé sem illett az arcán szétterülő, gyermeteg, féktelen, örömteli arckifejezéshez. Az egész teste remegett az izgalomtól. A várakozástól. A gyomra teljesen összeszűkült. Úgy érezte magát, akár egy kamasz az első randiján, pedig már lassan hatvanéves volt, és tudta, hogy mennyire nevetséges ez a hevület, de nem tehetett ellene semmit. És különben is, olyan régóta várt erre a napra - majdnem egy éve így most alig tudta elhinni, hogy végre eljött, hogy a nő végre eljött! A körülötte szorongók nagy része sofőr volt, akik táblákat tartottak, rajtuk az utasuk nevével, és reménykedve pillantgattak a tolóajtókon kiáramló tömeg felé. Ám Johnny Fordwater ehelyett egy hatalmas, rózsaszín rózsákból álló csokrot szorongatott, amely akkora volt, hogy csak két kézzel tudta rendesen megfogni. Normál esetben, egykori katona lévén, kínosan érezte volna magát a virágok miatt, hiszen nem vett gyakran virágot, de a mai nap más volt. Ma rá se hederített arra, hogy mit gondolnak mások. A fellegekben járt. És csak egyvalakire tudott gondolni. 7