Éva nővér [antikvár]

Kötéstábla / borítója kopott
"A hajam barna, sima, a hátam közepéig ér, ha lebontom. A nemi szőrzetem sötétbarna, a combom hosszúkás, a vádlim formás, mi a francért legyek álszerény? Szép vagyok, talán kívánatos is.. más kérdés, hogy magasról leszarom a férfiakat, meg mindent, ami a némineműséggel kapcsolatos. Ilyen lettem, na és. A pici babának nem kell a tej az én esetemben. ... Ezt a pici baba-szöveget attól a zongoristától tanultam, még azon az estén: ha rabszolgaság, verekedés, háború... és hasonló szükségszerű és természetes disznóságok kerültek szóba, mindig így szólt, enyhe pesti vigyorral: - Hát igen, a pici babának tej kell. Nem mondom, hamar a tárgyra tért. (Péter, így hívták, mert bemutatkozott, udvariasan, lágyan megfogta az ujjaimat, felállt a fehér asztal mellett, meghajolt, mélyen a szemembe nézett és azt mondta, hogy valamilyen "Péter".) Merőben városi volt minden mozdulata. Az is, illetve azok is, ahogy gyors egymásutánban lehajtott két pohár bort, arca kipirult, szemében kanos dülledtség költözött, és már éreztem is, hogy a terítős lakodalmi asztal alatt a térdemre csúszik a keze, aztán feljebb, egyre feljebb a combomon... Úgy emlékszem, nem mozdultam, se így, se úgy: se nem nyitottam szét a combomat, hogy zöld legyen az út a lényeg felé, se nem vágtam pofán ezt a kedves Pétert, minek a balhé, hadd izguljon."