Elválaszt a sors [antikvár]

PROLÓGUS EIJEH - Miért félünk ennyire? - tesszük fel a kérdést magunknak. - Azért jön, hogy megöljön - feleljük. Egykor megrémített ez az érzés, hogy egyszerre két testben létezünk. A változás óta eltelt ciklusok alatt, amióta csak áramadományaink ebben a furcsa, új hatalomban olvadtak össze, hozzászoktunk. Tudjuk, hogyan színleljünk azt, hogy egy helyett két személyben öltünk testet — bár, amikor egyedül vagyunk, sokkal szívesebben adjuk át magunkat az igazságnak: két testben lakó egyetlen lélek vagyunk. Nem Ureken vagyunk, mint legutóbb, amikor még ismertük a helyzetünket. Sodródunk az űrben, a feketeséget csak az áramfolyó görbülő pírja töri meg. Két cellánk közül csak az egyiknek van ablaka. Keskeny a helyiség, mindössze egy vékony matrac és egy palack víz van benne. A másik cella egy kamra, amelyben fertőtlenítőszer orrfacsaró, maró szaga terjeng. Csak az ajtó szellőzőnyílásain át szűrődik be némi fény. Az ajtó zárva van, de nem állja el teljesen a folyosói világítás útját. Egyszerre nyújtjuk ki karunkat - az egyik rövidebb és barnább, a másik hosszú és sápadt. Az előbbi könnyebbnek érződik, a másik