Egy pap vallomása [antikvár]

EGY PATKÁNY ROHANT keresztül az Erzsébet körút négysávos útján. A piros lámpa előtt feltorlódott autósok között szlalo-mozva a csatornafedél rácsai felé vette az irányt, hogy a szűk réseken átbújva célba vegye az aszfalt alatt kacskaringózó vizes járatokat. Az utóbbi időben a rágcsálóirtásba fektetett százmilliókkal egyenes arányban elszaporodó patkányok a városvezetés és az ellenzék között dúló csata szimbolikus jelképévé váltak, mintegy megkoronázva azt a minőségi romlást, mely a korrupt, tehetségtelen és elkényeztetett politikusok futószalagszerű érkezésével keletkezett a közéleti porondon. Mindez persze az utca emberét mit sem érdekelte volna, ha a szőrös, csúf állatok a túlszaporodás következtében ne kényszerültek volna vissza az emberek lakta területekre, hogy fajuk fennmaradását generációkkal a jelenkori populációkon túl is bebiztosítsák. Akadtak néhányan, kik egyenesen halálosnak nevezték a négylábúak megjelenésével felmerülő higiéniai veszélyeket, míg mások könnyed legyintéssel elintézték az egészet, mondván, ez hozzátartozik az élet természetes körforgásához. Ez a megosztottság jól jellemezte a főváros kettészakadását, mely az önkormányzati választásokhoz közeledve még a mindig kimért Tálai Károly főpolgármestert is megszólalásra késztette. Az ősz hajú férfi a maga modortalan stílusával kijelentette, hogy a riogatás csupán egy újabb kétségbeesett ellenzéki próbálkozás a hatalom megrendítésére, és a politikai viszonylatban legkevésbé sem előnyös, „komolytalan" jelzővel illette a sajtóban elterjedő