Egy ház a tónál [antikvár]

A tó sötétebb, mint egy lezárt koporsó. Gyerekkorunkban Marnie, aki mindig ijesztgetett, ezt mondogatta. Ez azért túlzás. De nem annyira. A Greene-tó vize sötét akkor is, ha csillog a felszíne. Mint egy törött fedelű koporsó. A vízben fél méterig lehet lelátni, aztán zavarossá válik. Majd koromfekete lesz, és olyan sötét, mint a sír. Még rosz-szabb, ha teljesen lemerülsz, és a fenti fény éles kontrasztban áll a lenti sötétséggel. Kisgyerekként, ha angolnára horgásztunk a tó közepén, Marnie gyakran biztatott, hogy ússzak le, amíg el nem érek az aljára. A sötétségben sohasem tudtam tájékozódni, és visz-szafordultam abban a hiszemben, hogy leértem az aljára. Lihegve, összezavarodva bukkantam a felszínre, látszólag összemosódott az égbolt és a víztükör. A felszínen napsütés volt. A mélyben az éjszaka várt. A sötét Greene-tó partján öt különböző stílusú ház sorakozott, a kényelmes bizarrtól a gyanúsan modernig. Nyáron, amikor a tavat körbeölelő hegy teljes pompájában látható, minden házat megtöltenek az itt nyaraló családok, baráti társaságok, és a fények a biztonságot jelentik. Az ablakokon