Ébredj velem! [antikvár]

f Nem nézünk egymásra. Álldogálunk, üldögélünk a lélektelen folyosón. Zsebre vágott kézzel szobrozom, a fal hűvösét érzem hátamon. Az apró műkövekből kirakott padló valósággal vibrál, szürke, bordó és epezöld kockái összeremegnek egymással. Adidas sportcipőbe kapaszkodik a pillantásom. Fekete bőr, lábszárközépig érő, izzó neonfíizővel, összekáprázik a padlóval. A cipőben Martin. Fülében ezüst mari-huanalevél, apró patkó, egyéb érdekfeszítő fityegők csilingelnek. Ellenőrzésképpen felnézek a fiú arcára. Elkapja pillantásomat. Az övé könyörgő. Mintha arra biztatna, tegyek valamit, vessek véget a bizonytalanságnak. Tőlem várja a megkönnyebbülést. Valami mosolyfélét si-kerítek a szám sarkába. Aztán inkább újabb cipőre meredek. Apró női topán, középmagas sarokkal, orrán fényes fémvasalás. Utóbbi a padló mintáit maszatolja. Harisnyás lábszár, szép ívű, a finoman elegáns szövetszoknya elfedi a térdet. Tudom, ha feljebb nézek, az arcon is meglátom a szorongás jeleit. Nava is engem fixíroz, természetesen. Mit mondhatnék? Cipőt váltok. Mokaszin fazonú barna bőr, szögletes nyelvvel, drapp fűzővel. Ránctalan zokni részlete, élesre vasalt, gyűrhetetlen szövetnadrág, annak az embernek, 11