Az ötödik merénylő [antikvár]

PROLÓGUS Washington D. C. Bizonyos temetések kérdéseket vetnek fel. Mások válaszokat adnak. Ez a temetés tele volt titkokkal. A szertartást kilenc órára tűzték ki, de késett. Mindenki tudta, miért. A zsúfolt templomi padsorokban mocorgó több mint kétszáz gyászoló próbált nyugodtnak tűnni, de folyton hátrafelé nézegettek. Nem a koporsót keresték tekintetükkel. Dr. Stewart Palmiotti sötét fakoporsója már a szószék mellett állt. Nem is Palmiotti családját lesték. Volt felesége, aki annyi fájdalmat okozott neki, és barátnője, Lydia, aki boldoggá tette, az első sorban ültek, de nem egy oldalon. A többi padot rokonok, barátok és munkatársak töltötték meg. Szokványos temetés. Mégsem volt szokványos. A gyászolók fémdetektoros kapun át juthattak be. Ez itt Washington. Mindenki tudta, miről van szó. Ő is eljön. Az egyetlen ő, aki számít. Az Egyesült Államok elnöke. A titkosszolgálat természetesen megvárta, amíg mindenki elfoglalja a helyét. Aztán, minden előzetes figyelmeztetés nélkül, bezáródtak, majd feltárultak a hátsó ajtók. - A beszéde, elnök úr — súgta az egyik asszisztens, azzal átadta a gyászbeszédet tartalmazó mappát.