Az igazság nyomában [antikvár]

A bűncselekmény Mozdulatlanul, mereven bámulom az előttem állő monitort, miközben csak az jár a fejemben, hogy vajon hol cseszhettem el ennyire. Néhány éve még fényes karrier előtt álltam, az állam összes jogásza ismerte a nevemet, azóta viszont a feledés homályába vesztem. 34 éves vagyok, pasi nélkül, egy olyan állással, amit egy gyakornok is el tudna végezni. De hiszen nekem terveim voltak, nagyratörő vágyaim! Meg akartam váltani a világot! Ehelyett napi nyolc órában hallgathatom, ahogy az emberek a szomszédjukra panaszkodnak, esetleg a szomszéd kutyájára, ami túl hangosan ugat vasárnap reggel, és ezt nem tudják elviselni. Nekem nem ezt kéne csinálnom! Én ennél többre vagyok hivatott! Az önsajnálat mindennap magával ragad, de van, amikor rosszabb, mint más napokon. Például ma. Már reggel se volt kedvem felkelni, felöltözni és bejönni az irodába, és ahogy telt az idő, ez a fojtogató érzés egyre csak mélyebbre és mélyebbre nyomta a fejem a szürke hétköznapok unalmas és szánalmas bugyraiba. Egy apró papirgalacsin találja el a jobb arcomat, mire ijedten kapom fel a fejem. - Hé! - pufogtam. - A telefon! - szól rám Elliot a mellettem lévő asztalnál.