Bővebb ismertető
Részlet:
"1.
FEJEZET
- A HÁZ VIZSGÁLÓBIZOTTSÁGA ÖSSZEÜLT
A cápák köröznek, orrcimpájuk rezeg a vér szagára. Pontosan tizenhármán vannak, nyolc a másik pártból, öt a sajátomból, cápák, akik ellen ügyvédek és tanácsadók készítettek fel a védekezésre. A rögösebb úton tanultam meg, hogy nem számít, mennyire vagy felkészült, a ragadozók ellen nem sok hatékony védelem létezik. Egy bizonyos pont után nem tehetsz mást, beugrasz a vízbe, és harcolsz.
Ne tegye, figyelmeztetett előző este kabinetfőnököm, Carolyn Brock, ahogy korábban már oly sokszor. Annak a bizottsági meghallgatásnak a közelébe sem mehet, uram. Mindent elveszíthet, és semmit sem nyerhet.
Nem válaszolhat a kérdéseikre, uram.
Az az elnöksége végét jelentené.
Végignézek a tizenhárom arcon, egyeden, hosszú sorban ülnek velem szemben, a spanyol inkvizíció modern kori megfelelőjeként. Az ezüstszürke hajú férfi középen, akinek a kitűzőjén a Mr. Rhodes név áll, megköszörüli a torkát.
Lester Rhodes, a képviselőház elnöke általában nem vesz rész bizottsági meghallgatásokon, de most kivételt tett, ráadásul megtöltötte a vizsgálóbizottságot saját kongresszusi párttársaival, akiknek mintha az lenne életük legfőbb célja, hogy meghiúsítsák a terveimet és elpusztítsanak, úgy politikai értelemben, mint magánemberként. A hatalomért folyó harc kíméletlensége a Bibliánál is ősibb, de némelyik ellenlábasom valóban zsigerből gyűlöl. Nem csupán azt akarják, hogy távozzam a hivatalból. Nem lesznek elégedettek, csak ha börtönbe dugnak, kínpadra vonnak és felnégyelnek, a nevemet pedig"