Árnyékliliom [antikvár]

Az utolsó nap Mielőtt belépne az udvarra, körbekémlel. Az utca másik végén kinyílik az egyik ház ajtaja, ő pedig megtorpan. Az enyhe késő nyári este nevetés foszlányait hozza magával. A kilátást magas sövény takarja el, az egyik kis résen át azonban látja, hogy egy virágos ruhába öltözött, sötét hajú nő lép ki az ajtón. Összecsomózott műanyag zacskót hajít a szemetesbe. A konténer zöld fedele nagyot csattan, a férfi szíve pedig heves zakatolásba fog, amikor a nö visszaindul. Egy ideig sziklaszilárd meggyőződése, hogy a nö észrevette, mert megállt, és az ő irányába tekintett. De aztán megrázza a fejét, és eltűnik a sövény mögött. A férfi csak akkor mer mozdulni ismét, amikor a nő már visszatért a házba. Nesztelen léptekkel az ajtóhoz oson. A zár akadozik, neki pedig az az érzése támad, hogy szándékosan kapott rossz kulcsot. A stressztől elfogja a rosszullét. Gyűlöli, hogy azért került ebbe a vacak helyzetbe, mert képtelen nemet mondani. Mert egyszerűen rendes akart lenni. Ez így nem mehet tovább. Abba kell hagynia. Méghozzá Hugo kedvéért. Végre sikerül kinyitnia a zárat, és az ajtó kitárul. A férfi a kapcsoló után tapogatózik. Az előszoba lámpája felgyullad, szikrázik egyet, majd ismét sötétségbe burkolózik a helyiség. A rohadt életbe! Űzi, szorongatja őt az idö, de amire most készül, az legfeljebb egy negyedórát vesz igénybe. Utána itthagyhatja a házat, visszatérhet az autóhoz, és hazamehet. Le sem veszi a cipőjét, csak megy előre. Elhalad a kandalló előtt, majd be a konyhába. Megpróbálja ott felkapcsolni a villanyt, a kony-