A szomszéd titka mindig sötétebb [antikvár]

PROLÓGUS December 15,14:30 Margó kiveszi a fiát, Josephet a kiságyából a délutáni szundi után. A háta nyirkos, pedig megy a klíma a házban. Kint, a kibírhatatlan hőségben ciripelnek a kabócák. A hőmérséklet elérte a reggel megjósolt harminckilenc fokot, de Margó reméli, hogy a beígért hidegfront sem késik már soká. - Jó meleg van, ugye, kicsim? - mosolyog rá az öt hónapos fiára, aki válaszképp gügyögni kezd. — Hát, ilyen az ausztrál kánikula. Es valószínűleg nem ez volt az utolsó. - A karjában tartva a gyermeket lesimítja nedves, barna fürtjeit egy puha kefével, majd megtörli az arcát egy kendővel. Ahogyan lefekteti Josephet a pelenkázóasztalra, éles hangot hall kintről. A hangos zörej megijeszti a kisfiút, nyitja is a száját, és összehúzza a szemét; mindjárt sírni kezd. - Jaj, ne, kicsikém, nincs semmi baj! Csak egy autó kipufogója durrant, vagy letört egy ág a fáról. Ne sírj, kisfiam! - Halk, megnyugtató hangját hallva a kisfiú arca kisimul. Scott szerint a kicsi azért ilyen érzékeny a zajokra, mert Margó mindig gondoskodik róla, hogy teljes csend legyen a házban, amíg alszik, de hát Scott egész nap dolgozik, és nem neki kell felkelnie a babához éjjel, ráadásul Margó meg van győződve róla, hogy Joseph jobban alszik, ha csend van.