A szív bilincsei [antikvár]

Részlet a könyvből: A két szökevény egy szempillantás alatt eltűnt a rengetegben. Aidan utánuk tekintett, majd minden erejét összeszedve lábra állt, és más irányba indult tovább. Kimerülten vonszolta magát egyik fától a másikig. Minduntalan meg kellett támaszkodnia a cserfák nyirkos törzséhez, hogy össze ne rogyjon a kimerültségtől és a vérveszteségtől. Szorosan tapasztotta tenyerét a lőtt sebre, de így is érezte, ahogy kifolyó vére melegséggel önti el a derekát, és lucskossá teszi az ingét. A puskagolyó alighanem áthatolt az oldalán. Lába minduntalan a vastag avar alatt rejtőző gyökerekbe, gallyakba ütközött, melyek mintha csizmájába fogództak volna, s nem eresztenék, amíg le nem tépik róla. Bukdácsolva, támolyogva botorkált előre a sűrű bozótosban. Olykor leroskadt az átázott avarra, majd keservesen, négykézláb elvergődött a következő fáig, és a fatörzset átkarolva újra talpra állt. Kezén a bilincs már ólomsúlyúnak tűnt. A lánc minden mozdulatára megcsörrent, és lelógó végén a deszkadarab beleakadozott az aljnövényzetbe.