A kereszt halála [antikvár]

Ulrich utálta a viharos éjszakákat. Félt a mennydörgéstől, megriadt a villámlástól. A villám után számolta a másodperceket a dörgésig, aztán elosztotta hárommal. Gyerekkorában nem volt jó fizikából, de ez megmaradt benne. Emlékezett rá, hogy a fény olyan gyors, hogy szinte azonnal itt van, a hang meg csak 340 métert tesz meg másodpercenként. Szóval egy kilométer megtételéhez a hangnak három másodperc kell. Ha számolt, tudta, hogy nagyjából milyen messze van tőle a villámlás. Na meg azt is, hogy jön vagy megy a vihar. Nedves volt a teste az izzadtságtól. Utálta magát, hogy felnőttfejjel ilyen beszari. Újabb villám. Számolt. Újabb dörgés. De még mielőtt elvégezte volna az osztást, valami megzavarta. Ez a dörgés nem az a dörgés. Ez valami más volt. Weird, jutott eszébe a nehezen megtanult angol szó. Különös. Más. Rendhagyó. Felkelt az ágyból, és odament az ablakhoz. Félve húzta el a függönyt. Gyerekes aggodalommal. Az ablakokon hosszú sávokban csurgott le az esővíz. A cseppek töredezetté tették a képet. Körülnézett. Valami mozgást látott. A szemközti ház oldalában, a fedeles kukáknál mintha valaki motoszkált volna. Ulrich összehúzta a szemét, fókuszálni próbált. Igen, tényleg van ott valaki. Mintha egy kapucnis alak lenne.