A Janus-kő [antikvár]

Enyhe szellő simít végig a dombtetőt borító magas füvön. Közelről a táj hétköznapinak tűnik, hanga és silány legelők alkotják, a földből itt-ott kiáll egy fehér kő, mint valami útjelző tábla oszlopa. De ha madártávlatból néznénk le a nem túl figyelemre méltó dombokra, kör alakú földsáncokat látnánk, és a zöldtől-barnától elütő, sötétebb négyszögeket, egyértelmű jeleit annak, hogy ezt a földet már sokan, nagyon sokan lakták előttünk. Ruth Galloway lassan sétál fel a dombra, neki nincs szüksége sasszemre, hogy tudja: ez egy jelentőségteljes régészeti lelőhely. A kollégái az egyetemről már napok óta ásnak itt, és nemcsak egy római viUa, hanem korábbi, bronzkori és vaskori települések nyomait is megtalálták. Ruth már korábban szerette volna meglátogatni a helyszínt, de mostanáig elfoglalt volt, szemináriumi dolgozatokat javított, és készült a szemeszter végére. Május van, édeskés illat, rengeteg pollen és az eső illata száU a levegőben. Megáll, hogy levegőhöz jusson, és hogy élvezhesse a kintlétet ezen a tavaszi délutánon. Az év eléggé sötét volt eddig, de azért nem hiányoztak váratlan jó fordulatok sem. Kiélvezi, hogy megállhat egy kicsit, és érezheti a napfényt az arcán.