A férjem felesége [antikvár]

Prológus Fémes villanás. Mennydörgés a fülemben. „Öt óra, híreket mondunk." A rádió csiripel a (nyaralási, diplomaosztós, esküvői) fényképekkel borított tölgyfa komódon; van még ott egy csinos kék-rózsaszín tányér meg egy születésnapi üdvözlőkártyával takart negyed üveg Jack Daniels. Szaggat a fejem. És a jobb csuklóm. Észvesztően fáj a mellkasom. A vérmennyiség is észvesztő. A padlóra rogyok, a fekete kő hűvöse megnyugtat. Didergek. Egy fehér olasz ház van a falon a fejem fölött, lila bougainvil-leák pettyezik. Emlék a mézeshetekről. Végződhet-e gyilkossággal egy házasság? Főképp, ha az a házasság eleve halott. A festmény az utolsó dolog, amit látok. De gondolatban mindent újraélek. Tehát igaz, amit a meghalásról mondanak. Mindenkinek a múltjával együtt kell elmennie.