A barátnő [antikvár]

PROLÓGUS Március 2., hétfő Szeretem a fiamat. Csak ez számított. Nem volt érdekes, hogy egy szörnyűséget készül elkövetni. Az elmúlt gyötrelmes hónapok után fénysugárként csillant fel Laura előtt a kihagyhatatlan lehetőség. Órákig rágódott rajta, s most, hogy meghozta a döntést, rettegni kezdett a végzetes szavaktól, amelyeket majd ki kell mondania. Ez lesz a főpróba. Felmerült benne, hogy begyakorolja, de a szavak - illetőleg az a bizonyos szó - sehogy sem akartak formát ölteni a fejében; ösztönből küzdött ellene. Odalépett a fia külön szobájához tartozó fürdőszobai mosdóhoz, és belenézett a tükörbe. Megelégedve nyugtázta, hogy elcsigázott kék szeme mögött ép a lelke. Nem vibrál zölden az írisz, és nincsenek összeszűkülve a pupillák. Ám attól még meglátszott rajta a fáradtság, és döbbenten állapította meg, hogy a kora is. Új ráncok gyűltek a szeme-szája köré. Ott lappangott mögöttük a szomorúság, amit mindaddig reménykedéssel és azzal a gondolattal igyekezett sakkban tartani, hogy a kórház új és drága, az orvosok pedig a legjobbak. Egy pillanatig nem arra gondolt, amit tenni fog, hanem ami hamarosan bekövetkezik. Kétrét görnyedt, úgy összefacsarodott a szíve, és meg kellett kapaszkodnia a mosdóban. Kisvártatva fölegyenesedett, de a helyzet nem változott.