A baljós anyós [antikvár]

Ubi-Van Ken-Ubi feje kíváncsian bukkant elő a szervízaknából, de amikor meglátta, mi folyik idefent, arcáról letűnt a pozitív életérzést kifejező, indokolatlan jókedvet árasztó félmosoly, és hirtelen a heveny rémületnek adta át a helyét. Ubi kezében megremegett a törött, de cipőmadzagjával fifikásan összekötözött fakard. A szeme elkerekedett, és iszonyagos döbbenet ült ki a képére. Nem, erre a látványra még ő, a félkész Jeti sem volt felkészülve! A boszorkány, aki homlokán viselte a kiválasztottak jelét, az ördögi szarvakat, amiket a Setétség Fejedelme operáltatott a fejére, közel két vagy három méteres lehetett. És ez még csak a magassága volt! A szélességét megsaccolni is képtelenségnek tűnt. Magas vastartalmú, bibircsókos orra kampószerűen hajolt előre, még a nem szakértő szemlélő is azonnal megsejtette, ez az orr bármikor elcsöppenhet! De a borzalomnak még nem volt vége! Sőt, most kezdődött csak igazán! A banya félig kitátott pofájából elővillant három foga, amelyek közül a felsőt sörnyitásra, az alsó kettőt pedig reprezentációra használta. Bűzös lehelétől egy sokat próbált boncmester is megtántorodott volna. Vérfagyasztó, sárgásvörös pillantásával a mellette egészen eltörpülő Chi-Kung Mestert fixírozta. Ubi-Van rémülten felkiáltott. Szinte azonnal megértette, hogy a Baljós Anyós, ez a nőnemű rettenet, ez a testet öltött rémálom éppen arra készül, hogy elevenen feltrancsírozza szeretett Mesterét. Ubi-Van döntött. Meglóbálta sérült fakardját, majd a mit sem sejtő szörnyetegre rontott.