Zöld rapszódia [antikvár]

Borítói elszíneződtek.
A krónikás egyet tehet: megfontoltan és konokul álmodozik tovább arról, hogy a magyar puszta végre az lehessen, ami. Kívánom hogy tisztességes, erélyes, és tehetséges emberek döntsenek a jövőjéről. Hogy pusztuljon már ki róla a bürokrácia, az önzés, a tudatlanság, hogy ne fojtogassanak rajta semmit, és senkit. Kívánom a hortobágyi pusztának azt a szabadságot, amit Petőfi ivott itt magába, hosszú, mámoros kortyokban, rajta járván. Csak épp magamnak nem kívánok semmit. A krónikásnak figyelnie kell, résen kell lennie, amíg csak él. A krónikás inkább kérni szeretne valamit a pusztától, melyet szűkebb, és mégis mérhetetlenül tágas hazájának tekint. Ennyit: "Hadd írjak szépet, jót - nekem Add meg boldogabb énekem!"