Orbán Ottó [antikvár]

Orbán Ottó (1936-2002) költészete, miközben csökönyösen csakis magáról szólt, mindenfélével zsúfolt hatalmas freskó, mozgalmas, tragikus-katartikus drámák megjelenítője. Terjedelmében és belső terében egyaránt nagyarányú, fájdalommal és gyönyörűséggel visszhangos életműve halála percéig megtartotta megváltó természetét. A megtört testben a lélek kikezdhetetlen egészsége volt pályája bére. Ezért van, hogy ha józanul-illúziótlanul, ha illendően kétkedve beszélt is a líra jelenéről, jövőjéről, végül mégis mindig úgy éreztük, hogy, meglehet, most éppen nem divatos, de megejtő hevülettel, már-már romantikus elragadtatással hitt a vers nemcsak magára érvényes, hanem mindenkire, az egész világra kiterjeszthető jobbító erejében. Hitte, hogy amit csinál, halálosan fontos, a legfontosabb a világon.