Kisebbségből kisebbségbe [antikvár]

Gerince megtört, előzéklapjai mentén a ragasztás kezd lazulni.
Áttelepülvén, új hazámban, bár akkor még hivatalosan hontalan voltam, hazátlan tehát, új lakóhelyemen annyi kérdésem támadt, hogy meg kellett osztanom másokkal is. Akkoriban az idegen nyelvű könyvtár alkalmazottjaként három évig húzódó hontalanságomnak még csak az elején toporogtam. Először áttelepült kollégáimat zaklattam addig-addig, míg le nem ültek öreg magnetofonom mikrofonja elé. Vallomásos, kötelesség nélküli kérdések, válaszok. Úgy forgott a szalag, hogy a közlésnek reménye sem volt a nyolcvanas évek első felében. Így nem kellett visszafognunk magunkat. Bár maguk a kérdések nem voltak különösen botrányosak, alkalmasint a válaszok sem, legföljebb maga a téma. A mi sorsunk, akkori életünk. A hivatalos politika szerint a nemzetiségi kérdés megszűnt Közép-Kelet Európában, én viszont sorsomnál fogva másképp létezni, lélegezni sem tudtam, csak kérdéseimmel. Akkor még nem tudtam, hogy hiábavalóság másoktól várni a választ, magamnak kellett volna válasszá válnom. Igen ám, de hogyan? A jó kérdések végül elvezethetnek a bölcsességhez. Hanem ahol sok a kérdés, legföljebb nyugtalanság támad.