Bővebb ismertető
Gerinc és a táblák élei és sarkai néhol kopottasan-sérültek. Lapélein enyhe elszíneződésekkel.
Váltakozva magyar és angol nyelven. „Az »Egy a nemzet« jelmondat ismereteim szerint legalább tizenöt éves, és Csapó Endrétől, az ausztráliai Magyar Élet főszerkesztőjétől származik… Azután sok év telt el, és amikor eldöntöttem, hogy a készülő kötet címéül Csapó egykori jelmondatát szeretném választani, írásban kértem a beleegyezését… Egyébként pedig azért választottam éppen ezt a címet, mert úgy gondoltam, ez fejezi ki, ha nem is minden szempontból a valóságos helyzetet, sajnos: annál inkább sokunk céljait, reményeit, szándékait és törekvéseit; mindazt amiről ez a könyv közvetve vagy közvetlenül szól.” (Pordány László) A könyv nemzetpolitikai kalauz. Az államhatalom szerepéről szólva az erős állam szükséges voltát hangsúlyozza. A pártállam lebontásából nem ugorhatunk az államnélküliségbe. Ami eddig ez irányban történt, attól máris „előállt az a helyzet, melyben a központi hatalom a hazai és külföldi gazdasági és pénzügyi agresszió kiszolgálójává vált”. Az alapvető álláspont, az ország sorsa, jövője függ tőle. Minden elveszhet, ha nincs állam, nincs olyan állam, amely a nemzet védelmére alkottatott.