Zsákutcában 1-9. [antikvár]

Részlet:"Kiszámithatatlanok a képzeletszülte lények. Egyszerre ott teremnek az agyadban. Belegyökereznek. Kibontakozik egyéniségük és társaságot gyüjtenek maguk köré. Néha csak egy gondolatot szentelsz nekik, de gyakran valóságos lidércnyomássá válnak és kiszoritanak fejedből minden más gondolatot. Most aztán megirod őket és ezzel megszünnek létezni számodra. Furcsa az, hogy valaki, aki gondolataidnak olykor csak a hátterében, de ugyanolyan gyakran kellős közepébe fészkelte be magát, valaki, aki hónapokon keresztül megosztotta nappalaidnak fáradságát és éjszakáidnak álmát, egyszerre ugy kiessék tudatodból, hogy még csak nevére vagy egyéniségére sem emlékezel többé. Még puszta létezéséről is megfeledkezhetsz.De néha nem igy történik. Egy képzeletbeli lény, akiről már azt hitted, hogy régen végeztél vele, egy képzeletbeli lény, akinek alig szenteltél valaha különösebb figyelmet, nem merül feledébe a többivel együtt. Rajtakapod magad, hogy megint csak rágondolsz. Pedig ez kétségbeejtő, mert már eljátszotta szerepét és most nem tudsz mihez kezdeni vele. Mi értelme van hát annak, hogy visszatolakszik gondolataidba? De az csak döngeti a kaput, hivatlan vendégként eszi el az ételt, issza el az italt, amit másoknak készitették. Este még csak időt se tudsz szentelni neki, mert más, fontosabb személyiségekkel vagy elfoglalva."