Zátony [antikvár]

Könyvkötői félbőr kötésben. Táblái kopottak, sarkaik sérültek. Alsó lapélein kis folttal. Fedlap belső oldalán Ex libris-szel.
"... Azt, ami történt, emberi nyelv ki nem beszelheti... Ilyet csak bomlott agy talál ki. Te kell, hogy elüvöltsed! A te hű kutya szívednek kell, hogy higgyenek. Ha neked se hisznek, hiába minden! De akkor ők is pusztulnak! Mert ez a föld kővé vált szíveket nem hordhat! Üvöltsd cl hát, hogy mi történt itt. Hogy mit tettek ezzel a néppel!" Még meg se száradt a tinta a trianoni szerződésen, de az ezeréves magyar Erdélyben már a magyar nyelvoktatást megszüntették, nyilvános ütlegelés lett az osztályrésze a tanítónak, gyermekeknek, ha a kormányzat úgy látta, hogy rendelkezéseit nem, vagy vonakodva tartják be. Az újszülötteket már romanizált néven kellett anyakönyvezni. Közel 2.000.000 magyart késedelem nélkül kiüldöztek az országból, hogy ezzel is csökkentsék a magyarság arányát: ezeket újabb 30.000 önként követte, az anyaországba vándorolva, nem bírván a megaláztatások sorozatát. A bebörtönzöttek, internáltak, megbotozottak, megraboltak, meggyilkoltak, valamint az öngyilkosok körülményei, esetei a legsötétebb középkor legrémesebb eseményeit is felülmúlták. Erről szól drámai formában Székely Mózes könyve. Ezt mutatja be oly erővel, hogy az olvasó szinte úgy érzi: jelen van, részt vesz az eseményekben, szemtanúja a szörnyűségeknek. A történet kerete fantasztikus: egy vak magyar katonatiszt kutyája mondja el gazdájának történetét s mindazt, amit körülötte lát. De a kereten belül egy riportregény pontosságával megrajzolt kép alakul ki, melyet az eladás komor tüze és művészi átélése tesz irodalommá. A történet természetesen nem egy ember története, hanem egész Erdélyé.